Vörösmarty Mihály

A hivatlan dalosok

Szerelmet énekeltek,
Szegény, szegény fiúk ti,
Pityergő, hős szerelmet,
Szerencsés, bús szerelmet,
Anacreon-szerelmet,
Újmódi, ó szerelmet,
Szerelmet mindörökké,
És mindig únodalmast,
Ízetlent, érdeketlent,
Bolond, bolond szerelmet,
Amilyen a botor lúd
Tollából folyhatott csak.

Te Lína, Laura, Nelli,
Te Phyllis és te Daphne,
Vagy amiként neveznek,
Az istenért, leánykák,
Nyájas, kegyes leánykák,
Szép, jó, szelíd leánykák!
Az isten szent nevéért,
Ne higyjetek szavoknak,
És meg ne hallgassátok
Az ilyetén imádót;
Hazudság, amit érez,
Hazudság gondolatja,
Amit kimond s ki nem mond,
Merő, merő hazudság.

Az istenért, leánykák,
Hagyjátok őt epedni,
Hagyjátok sorvadozni;
Ha égni mondja szívét,
Hagyd égjen el! nem ér az
Egy árva felsohajtást;
Ha bujdosásra készűl,
Hagyjátok elbujdosni
Világtalan világig;
Ha halni vágy buvában,
Hagyjátok őt legottan
Pusztúlni a világból;
Mert képes-e nagyobb bűnt
S halálosabbat ember
A földön elkövetni,
Mint aki rosz, igen rosz
Versekre mért sorokkal
Szerelmet énekelget?