Reményik Sándor

Én elengedtem...

"Nem, mégsem engedem el a kezét!"
Írta, mikor már szinte haldokoltam.
S megértették egysoros levelét
Akkor az égben s a pokolban.
Sikoltása forró szélvész gyanánt
Becsapta menny és pokol ajtaját.
Pedig kettő közül valamelyik
Engem akkor már tárva-nyitva várt.
"Nem, mégsem engedem el a kezét!"
Pedig messziről írta egysoros,
Kétségbeesett és akaratos,
Gyönyörű levelét.

Nem telt bele egy év:
Én álltam ágya mellett.
De nem tudtam úgy ostromolni mennyet.
És fogtam szinte végig a kezét.

És elengedtem mégis a kezét.