Osváth Eszter

Katonák mennek

Katonák mennek! Katonák mennek!
Az utca zeng, az utca árad.
Minden szem lobog, minden szív dobog,
A félelem szégyenülten sápad
Hallatára léptük zenéjének,
Mely bátor, erős, teli ritmusú,
Mint egy régi, hősi, harcos ének.
És fenség ül valamennyi arcon,
Nem látni gyáva gondot, csüggedést,
S hogy már túlestek egy szörnyű harcon,
Mikor kedveseiktől elbúcsúztak.
Még az égen rózsaszín felhők úsztak,
Mikor együtt voltak otthon, este...
De a tegnapot mohón belepte
A holnap hűvös, acélos fénye,
Ezért ragyog szoborszerű arcéle
E nagyszerű emberseregnek.
S mennek bátran, sose keseregnek,
Hegyeken, erdőkön, vizeken átal...
Nincs gát, akadály, sánc-árok, várfal,
Mi útjokat gonoszul széjjelvágná.
Mintha az élet éltüket megáldná,
Oly hős, dicső, drága valamennyi...
Nincs dal, mely hozzájuk méltó tudna lenni.
Katonák mennek... az utcán, a sáron...!
Holnap már messze, idegen határon,
Még onnan is tovább... mindegyre távolabb...
Hol egy erőszakos, kegyetlen úr fogad
S e hős rohanókat csöndességre inti...
Ó férfiak:
Asszony nem tud úgy halni, mint ti!