Ó, forgó földünk! Ó, forgó földünk! - ostoba Játékok legbúsabbika! Röpít a Végzet ostora Tova, vén pördülő csiga! Csak pörget egyre, konokon, A végtelenben féktelen, S vak surranásod monoton És céltalan és végtelen. S mi, rajtad, szédült emberek, Elvágyunk rólad: bús talány! Ó, míg vak forgásod pereg, E messzehívó vágy talán Amaz "elröpítő erő", Mit szül keringve a korong? Sodró vágy, égig szökkenő, Míg ónos testünk lent borong... És perdül az örök csiga, S lendítene a drága vágy, Ám megköt az örök iga, És sárba vetve vár az ágy, - Ragyog sok titkos, messze fény, De egykedvűn csapdos tova A titkok csillag-mezején A Végzet konok ostora...
	Tóth Árpád	1
Élet

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Ehhez a vershez még nem tartozik címke. (Mi ez?)

Kedvencnek jelölték:

rozmanjenone

Ezt a verset 2009. április 10. óta 979 alkalommal nézték meg.