Szerelmes bánkódás Itt, hol e bujdosó csermely A bús bükben tévedez, S búslakodó énekemmel Csak a kőszirt epedez, Megjelensz, ó kegyes lélek! Epekedő szívemben, S hív kebledbe visszatérek Forró képzeletemben. Ha a bús hold sugárai A vizeken reszketnek: Bágyadt szemem záporai Csak téged emlegetnek; Ha a hajnal bíborszínnel Az égen pirosodik: Árvád lankadozó szívvel Terólad gondolkodik. Ha bús völgyek rejtekében Kínom előtt bujdosom, A vadon bús zengésében Édes neved hangozom; Ha magányos kamarámban Keservimmel zárkozom, Könnyel ázott nyoszolyámban Utánad óhajtozom. Minden reggel siralomra Nyitom fáradt szememet, Siratlak, ha nyugalomra Hajtom árva fejemet. Oh, siratlak, míg könnyeim Forrása el nem apad, Míg bé nem húnynak szemeim, Míg szívem meg nem szakad.
	Berzsenyi Dániel (1797-1799 között)	2
Szomorú szerelem

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Ehhez a vershez még nem tartozik címke. (Mi ez?)

Kedvencnek jelölték:

m, Rewolt

Ezt a verset 2009. január 11. óta 1637 alkalommal nézték meg.