Temetés után A láng ellibbent a sötétben, amint betört a szélroham, de mi már hallgattunk is régen, mint az öregek, komolyan, nekünk nem mondott semmi újat az a hirtelen zivatar, belénk nem csapkodtak a gallyak, minékünk nem volt ravatal az elfeketült föld s a mennybolt, mely oszladozni fölfakadt. (Csak most emlékszem rá, milyen volt!) Még csak biztató szavakat sem szóltunk, nem néztünk egymásra, mint munka után ki leül. Csak ültünk ott, mi három árva, ki-ki magában, egyedül.
	József Attila (1935. augusztus 12.)	6
Halál

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Ehhez a vershez még nem tartozik címke. (Mi ez?)

Kedvencnek jelölték:

buzuki, Capulet, Jack, katka5212, moli0420, rozmanjenone

Ezt a verset 2008. április 24. óta 2433 alkalommal nézték meg.