Móricz Zsigmondíró, újságíró, szerkesztő, a 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja |
Nagy a feje, busul a ló,
A malomban őrni nem jó.
Egymagában topog körbe,
Esze utja girbe-görbe.
Róka koma éhes hassal
Vadkörtefa alatt hasal.
Hallgatja, hallgatja
Bús gili búgását,
De még keserübben
Éh gyomra korgását.
Falánk farkas az akolba,
Farsang farkán betekint.
- Adjon isten, jó juhaim,
Szép idő van odakint.
Zúg az erdő, a haraszt,
Nyulapó ért öt tavaszt.
Medve, farkas, róka komák
Nem tettek benne lakomát.
Ihajna,
Most áll arany lakodalma.
Hajnalban kél föl az igaz magyar asszony,
hajnalban, mert sár volt tegnap, oszt az ember
káromkodik, ha a csizma lekaparva nincs.
Dalba kovácsolt érzés csak nonumque prematur?
Szívem daltalanúl ére kilencedik év!...
Más rohan a fórumra, ha szíve kigyúlada könnyen;
Féltve magamnak én mély tüzemet takarám.
Felriadok a köszörülésre.
Köszörülik a kést, amellyel holnap felboncolnak.
A szívem nem birja a takarót, percekre le kell
hunyni a szemem, didergek. Hol készitették a
vésőt, amellyel a Doktor koponyám kivési?
Balkarom keletre, jobbkarom nyugatra,
szegény fáradt lábaim déli sárban áznak,
megtöretett bús fejem az északi kopáron:
földre teríttettem, gázoljatok rajtam!
Furcsa ma az
Oroszlán.
Lustán néz a
Vad után.
Játszi kedve derüle,
Társak után kerüle.
Volt egyszer egy gazdag ember,
Annyi juha, mint a tenger,
Mint az árviz, ujjuju!
Számlálhatlan sok a juh.
Sivít a szél, zúg a zápor,
Eresz alatt verébtábor.
Egyre azon csiripelnek,
Ennivalót hol is lelnek.
Csirip, csirip, csip,
Éhen veszünk itt.
Perzsel a nap, meleg a nyár,
Kinn a mezőn a disznónyáj.
Vigan túrják fel a tallót,
Soha jobb dolguk még nem vót.
Jó a ropogó
Piri mogyoró.
Mackó uram szereti,
Bokrában felkeresi.
Hajdinában az egér,
A macskával egy testvér,
A macska meg a kutyával,
Ez meg disznó komájával.