Kosztolányi Dezsőteljes nevén Kosztolányi Dezső István, író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, Csáth Géza unokatestvére |
Napfényben égnek a fehér falak,
S mégis jeges, halottas, téli gyász van
az elhagyott, magányos úriházban.
Kikerüli az utas hallgatag.
Aranylanak a halvány ablakok...
Küzd a sugár a hamvazó sötéttel,
fönn a tetőn sok vén kémény pöfékel,
a hósík messze selymesen ragyog.
Míg én zokogva elrobogtam,
ti engemet megátkozátok.
S most a szivemre kő gyanánt hull
egy átok.
Fülembe cseng egy kábító, komor szó,
csillagtalan, homályos éjidőn.
Agyam szorít, mint egy fehér koporsó,
vérem kavarg habozva, rémítőn.
Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor - abbahagytam
a munkát.
Le is feküdtem. Ám a gép az agyban
zörgött tovább, kattogva-zúgva nagyban,
csak forgolódtam dühösen az ágyon,
nem jött az álom.
Sosem vagyok én boldogabb,
mint hogyha egymagam
a fűbe rejtem arcomat,
s mélázok gondtalan.
A gőzvonat távol mezőn süvöltöz,
alatta nyög, sóhajtozik a sín,
szikrás uszálya vágyik le a földhöz
s világít a rét lankás síkjain.
A messzeség sötétlő méhibe
halkan kigyúl két véres, néma pont...
A jelharangok öblös szája kong.
Főúri kertek vaskapuinál
gyakran megállok izzó, kába délben,
hol a gyökér falat tör észrevétlen,
s a lombozat zöld sátrakat csinál.
Sóhajtanak a bútorok ropogva,
titkos szavaktól reszket a homály,
a lámpa füstje besuhan az orrba,
s az ágy fölött fullasztva szálldogál.
Viharra dördült az ég alja távol.
László morzsolta a szent olvasót,
aztán letette, s a vén bibliából
halkan, hivőn deákul olvasott.
Ha kifutok kábultan a szobábul,
bensőmbe még az eszmék harca forr
s ahogy megyek, felhős arcomra bámul
az utcasor.
A napsütött parton állott a pásztor,
a hőtől átfűlt földre bámula,
s a sárga, pörkölt, égő pusztaságból
zöldes sörénnyel tört ki a Duna.
Csak akkor látod őt, ha szürke éjjel
száguld tovább gőzvasút veled,
s a hajnal mérgező lehelletével
leng tejszinűn az alvó táj felett.
A régiségtárt őrizik még
megtörve, búsan, kedvtelen,
mindannyi egy leomló, csonka oszlop,
melyről a csillogó zománc lefoszlott,
egy mindég új s szent régiség,
egy sor világtörténelem.