|
|
Kosztolányi Dezső versei
|
|
|
|
Miért? Ti kérditek, miért vagyok?
Miért kelek fel újra?
Hogy lássam, mint a kósza szél
a lányok aranyos, finom haját
könnyes arcukba fújja.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kalauz Mért érzem én azt oly gyakran
és egyre visszatérőn,
mindig világosabban,
hogy villamoskalauz is vagyok?
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Beteg Nyomorultul fekszik.
Szegény.
Mit tegyek?
Mit beszéljek hozzá?
Ugráljak-e cirkuszi célkarikákon,
mint a bohóc?
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Csillagok Ma téli pompafényben felkelétek,
aranysugárotok a hóra hull,
hadd nézem a fényt, oly rövid az élet!
Holnapra már tán ott leszek alul,
s ti így ragyogtok épp a téli esten,
nem tudva rólam, öntudatlanul.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az ismeretlen, végtelen temetőben Az ismeretlen temetőben
én, ismeretlen, kósza lélek,
keresztek közt, gyászdalt dalolva
virágosan megyek az éjnek,
s sírok: ki tudja, miért, miért nem?
Megsápadtam, míg ideértem.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Innen a szobámbul Ott szemben laknak. Egy zöld lámpa ég.
És jól belátni innen a szobámbul.
Csend, béke. Kávé és lámpás idill.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Halottak Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Leány Ó, bánatom, te édes fiatal lány,
ki ittmaradtál vélem egyedül,
leányos bánat - vérszegény és halvány,
légy regemondó szebb idők felül.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Már megtanultam Már megtanultam nem beszélni,
egy ágyba hálni a közönnyel,
dermedten, élet nélkül élni,
nevetni két szemembe könnyel.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A kulcs Szobám kulcsát a tengermélybe dobták,
és nem mehetek most haza.
Egy tenger lett a távol,
és tenger szívem panasza.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Halotti beszéd Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Anya Megláncoltál megint a karjaiddal,
anyám, anyám.
Reám raktad a gyöngeséged mázsás
bilincseit.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Szeretet Mennyi ember van,
akit szeretek.
Mennyi nő és férfi,
akit szeretek.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Mint a beteg gyerek Mint a beteg gyerek, ki lázas, álmos,
felül az ágyba, poharat kér,
s hideg üvegen hűti fájó ujját,
sír az orvosságos-palackér...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kedves Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál,
álarcodat magadra szoritod,
s nem tudja senki, hogy voltál titok,
hogy voltál nékem ismeretlen oltár.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kedvenc
Élet