Eternus RSS http://www.eternus.hu Állok az ablak mellett éjszaka, / S a mérhetetlen messzeségen át / Szemembe gyűjtöm össze egy szelíd / Távol csillag remegő sugarát. / / Billió mérföldekről jött e fény, / Jött a jeges, fekete és kopár / Terek sötétjén lankadatlanul, / S ki tudja, mennyi ezredéve már. / / Egy égi üzenet, mely végre most / Hozzám talált, s szememben célhoz ért, / S boldogan hal meg, amíg rácsukom / Fáradt pillám koporsófödelét. / / Tanultam én, hogy általszűrve a / Tudósok finom kristályműszerén, / Bús földünkkel s bús testemmel rokon / Elemekről ád hírt az égi fény. / / Magamba zárom, véremmé iszom, / És csöndben és tűnődve figyelem, / Mily ős bút zokog a vérnek a fény, / Földnek az ég, elemnek az elem? / / Tán fáj a csillagoknak a magány, / A térbe szétszórt milljom árvaság? / S hogy össze nem találunk már soha / A jégen, éjen s messziségen át? / / Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy, / Mint egymástól itt a földi szivek! / A Sziriusz van tőlem távolabb / Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg? / / Ó, jaj, barátság, és jaj, szerelem! / Ó, jaj, az út lélektől lélekig! / Küldözzük a szem csüggedt sugarát, / S köztünk a roppant, jeges űr lakik! http://www.eternus.hu/vers/219 A hajdankorban, aranykorban / Göröghon szép szigetvilágát / A rózsaújjú szűzi hajnal, / Édes fuvalma lengte át. / / A mezők virágdiszt öltöttek, / S a partra gyöngyöt szórt a hullám. / S mint pillangók a virágkelyhen: / Úgy szerettek, ifjú s a lány. / / Csak álmodott az ember s mit sem / Sejtett, mi kétkedővé tenne, / Az ég s a tenger tükör volt és / Saját képmását látta benne. / / Emberi hangon beszélt minden, / Virág, fény, árnyék, szélvész, tenger, / S az ég s föld bájos összhangjában / Gyermek és költő volt az ember. / / Az Olymp’ magas ködös ormán / Zeüsz volt a fő-intéző, ki / Az istenek és istennőknek / Hívatását jelölte ki. / / Magának tartva meg a kormányt, / S ha a világ romlásnak indúl: / Rettegjen a föld minden népe, / Villámai csapásitul. / / S a kiklopszok (villámkovácsok), / A munkában karuk fesziték, / Hogyha dörögni akar Zéüsz, / Villám készlet legyen elég. / / De uj kor jött s az Olympusról / Eltüntek mind az istenek: / Szétfoszlott a mesék világa, / Csak Zéüsz maradt meg, az Egy! / / Keresztény Isten lett Zéüszből, / -Nem testi lény, de égi szellem, / De megtartotta a villámot / A bünrehajló ember ellen. / / És térdre hull, minden jó lélek, / Ha zeng az ég s mennykő hull szerte, / Csak a fizikus mühelyében nincs meg / A Költészetnek ihlete. / / Most olvasom, hogy Towbridge doktor, / Gőzbe villámszikrát pattintott, / S dörgést produkált műhelyében, / Zéüsz dolgába kapva ott. / / S konstatálta, hogyha a villám, / A felhőt hévvel rázza fel: / Az hydrogén és oxygénre / Nagy dördülettel bomlik el. http://www.eternus.hu/vers/10