Eternus RSS http://www.eternus.hu Ha van Isten, ne könyörüljön rajta: / Veréshez szokott fajta, / Cigány - népek langy szivű sihederje, / Verje csak, verje, verje. / / Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem: / Én magyarnak születtem. / Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon, / Üssön csak, ostorozzon. / / Ha van Isten, földtől a fényes égig / Rángasson minket végig. / Ne legyen egy fél percnyi békességünk, / Mert akkor végünk, végünk. http://www.eternus.hu/vers/250 Csámpás, konok netán ez a világ / S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, / De élethittel én, üldözött haló, / Március kofáira és szentjeire / Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. / / Hadd halljék végre olyan magyar szava, / Ki sohse félt, de most már nem is félhet, / De kihez bús Hunnia szikjairól / Sírjáig eljut, lázítva, bárhova, / Gőgös grófi szó s piszkos szolgaének. / / Vesznem azért kell tán, mert magyar vagyok / S terhére e föld száz Pontiusának / Haldoklóan mégis elküldöm magam / Boldogabb testvéreimnek síromon: / Az új, jobb márciusi ifjuságnak. / / Testvéreim, nincs nemigaz szavatok / S százszor többet merhettek, minthogy mertek. / Békésebb, szebb, jobb, vidámabb, boldogabb / Életre váltott jussa nem volt soha, / Mint mai, bús, magyar, ifju embernek. / / Úgy nézzetek szét, hogy ma még semmi sincs, / Csak majmolás, ál-úrság és gaz bírság / S mégis, lám, ti vagytok a fiatalok / S mégis, sír-mélyről látom sikeretek: / Holnap talán könnyebb lesz a mártirság. / / Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet, / Mert él basák és buták közepette, / Mert hiába lett acélból itt a szív, / Szép emberszívként szikrázni ha akar: / A honi rozsda megfogta, megette. / / De Tűz és Tűz, én ifju testvéreim, / Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni: / Az Élet szent okokból élni akar / S ha Magyarországra dob ki valakit, / annak százszorta inkább kell akarni. / / Életet és hitet üzen egy halott / Nektek, fiatal, elhagyott testvérek, / Az olvasztó Tüzet küldi a hamu / S láng-óhaját, hogy ne csüggedjetek el: / Március van s határtalan az Élet. http://www.eternus.hu/vers/240 Az időkben semmi nagyság, / Az ember mind csak pénzes zsák; / Szólni hozzá hasztalan: / Szive nincs, csak szijja van. http://www.eternus.hu/vers/213 A temető zugában / Vetettek neki ágyat, / A többiektől távol... / Talán hogy nyomorából / Ne vessen rájuk árnyat! / / Ah, nem siratta senki, / És gondját sem viselték! / Mikor ledőlt a porba: / Elhűlve, haldokolva / Az ország útján lelték. / / Nem mondta meg nevét sem, / Csak ment a semmiségbe. / Bús lelkét kilehelvén, / Csak egy szó űlt a nyelvén, / Nem több, csak ennyi: Vége! / / Ilyen szegény halottat, / Ilyen hitvány halottat / A cifra, fényes, drága, / Szép temető porába / Talán még sose hoztak! / / Ó bezzeg a sirásók / El is temették szépen: / Behantolták mulatva!... / Egy névtelen darab-fa / Gubbaszt a sír tövében. / / És alszik és enyészik, / És porladoz magában. / És álma hosszu, csendes. / De tán a többi sem tesz / Mást lenn az éjszakában!... / / A temető kigyúlad, / Hatalmas lángok égnek. / Koldust ki venne számba? / Se koszorú, se lámpa, / Egy mécs se jut szegénynek. / / Bolygó tüzek részvétből / Meglátogatják lopva. / Ott táncolnak felette, / Sáppadt, komor fényt vetve, / Nyom nélkül ellobogva!... http://www.eternus.hu/vers/147 Különös zarándok állott meg előttem, / Az esti homályban, az alkonyi ködben. / Hosszú haja kuszán omlott a szemébe, / Kínos barázdákkal volt fölszántva képe / És egész alakján valami nagy bánat / Árnyéka borongott, mely szivemre támadt / S a részvét forrását megnyitotta bennem. / Oda lépett hozzám: "Engedj megpihennem!" / Nyájas szemmel néztem a sötét emberre: / "Ülj le mellém, vándor s mondd el, hova, merre? / Merre visz az útad és mióta járod / Nyugtalan léptekkel a messze világot?" / / Megvillant a szeme és vonagló szája / Ily szavakra nyílott: "Hosszú volt a pálya / Amit én bejártam - de az örök álom / Addig nem jöhet rám, míg föl nem találom, / Addig nincs nyugalmam, míg meg nem kerestem! / Mert tudd meg, mi történt: - elveszett az Isten!" / / Zavar a szemében, zavar a szavában, - / Boldogtalan ember, tudtam, hányadán van! / Úgy sajnáltam szegényt. Szótlanul merengve / Üldögélt mellettem s az alkonyi csendbe / Mély, nehéz sohajja szakadozva szállott. / Megragadta botját, azután fölállott. / Maradásra kértem, szóltam hozzá lágyan: / "Jó vándor, maradj itt, meg van vetve ágyam, / Hajnal-hasadásig szunnyadozzál benne. / Bárki légy, ha szenvedsz, írt adok sebedre, / Hogy megenyhithessem, hogy meggyógyíthassam!" / "Keresem az Istent!" szólt s tovább ment lassan. / ------------------------------------------------------ / És elröppent egy év, mint könnyű lehellet. / Egyszer, amint este, csillagfénye mellett / Békés, boldog szívvel álmaimat szőttem -: / A szomoru vándor csak megállt előttem. / "Nos" - szólottam hozzá, - "üdvözöllek, testvér! / Megvan-e az Isten, akit úgy kerestél?" / Oda roskadt mellém s mint a sebes zápor / Összegyült keserve omlott ajakából. / / "Mentem először is a nagy palotákba, / Színarannyal festve, márványkőből vágva. / Elbolyongtam, ó föld, félisteneidhez, / Suttogván magamban: Itt kell lenni, itt lesz, / A hatalmasok közt, kiknél minden óra / Gyönyör és boldogság; - akik egy fél-szóra / Milliók nyugalmát, jólétét teszik föl, / S múló vágyaikból, kis szeszélyeikből / Századokra szabják nemzetek törvényét. / Kik a földi élet minden báját, fényét / Csecsemő-kezekkel játszva elkapdossák: / Itt, ezeknél lappang az isteni jóság, / Irgalom, bölcsesség, erkölcsök tökélye, / Az igazság csúcsa és a szellem mélye! / S mit találtam náluk? Hitvány, semmi elmét, / A gőg butaságát s a kéjvágy förtelmét! / / Hol van hát az Isten? Ah! a templomokban, / Zárdák menedékén - ott rejtőzik, ott van, / A tömjénes oltár, a szék közelében, / Hol mindennap róla prédikálnak szépen! / Mentem a papokhoz, sorra jártam őket... / És találtam - ó ég! - szent kereskedőket, / Akik az Istenből üzletet csináltak! / / Néma megvetéssel forditottam hátat. / Mentem a tudóshoz, mentem a művészhez. / Náluk van bizonnyal! Istenileg érez / A magasztos költő; lénye csupa eszmény, / Szüntelen a szépet, a nagyot keresvén. / S mit találtam náluk? Önző, irigy lelket / És egy darab koncot, mely fölött pereltek. / Mutogatták vígan egymás szennyét, foltját, / Boldog kárörömmel egymást megcsufolták / Rátapostak durván gyöngébb társaikra, / Hogy kihúnyjon bennök az isteni szikra, / Szidták, tépték egymást, mint az utonállók - / Nem! Amit kerestem, nem találtam nálok! / / Hova menjek? Lábam ingadozva lépett / A nyomor lakába... És láttam a népet! / Láttam sorvadt munkást, iszonyú csontvázat, / Aki bősz haraggal sorsa ellen lázadt / S meghalt, mint veszett eb, agyonütve félig. / Láttam a börtönök sápadt csemetéit, / A hat éves tolvajt, a tiz éves zsiványt, / S megcsömörlött lelkem halni, halni kivánt! / Láttam az anyát is, az anyát, ki ölbe / Hordott csecsemőjét gonoszúl megölte. / Láttam az apát is, könnyemen keresztűl, / A komor családfőt, aki gyökerestűl / Irtotta ki fázó, éhező családját, / Mint ahogy kertészek a dudvát gyomlálják. / El, csak el! Borzadva hagytam ott a népet, - / Nincs ott Isten, ahol ilyenek történnek!" / / Lehajtotta fejét, tenyerébe fogta. / Úgy maradt sokáig, csöndesen zokogva. / Azután felszökkent, őrült lázban égve, / S kezdett futni, futni, be a messzeségbe. / Harsány, búgó hangja visszacsengett fájón: / "Elveszett az Isten! De meg kell találnom!" http://www.eternus.hu/vers/153 Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek / Az emberiségért valamit! / Ne hamvadjon ki haszon nélkûl e / Nemes láng, amely ugy hevit. / / Láng van szivemben, égbül-eredt láng, / Fölforraló minden csepp vért; / Minden sziv-ütésem egy imádság / A világ boldogságaért. / / Oh vajha nemcsak üres beszéddel, / De tettel mondhatnám el ezt! / Legyen bár tettemért a díj egy / Uj Golgotán egy új kereszt! / / Meghalni az emberiség javáért, / Mily boldog, milyen szép halál! / Szebb s boldogitóbb egy hasztalan élet / Minden kéjmámorainál. / / Mondd, sors, oh mondd ki, hogy így halok meg, / Ily szentül!... s én elkészitem / Saját kezemmel azon keresztfát, / Amelyre fölfeszíttetem. http://www.eternus.hu/vers/124 Süvölt a zivatar / A felhős ég alatt; / A tél iker fia, / Eső és hó szakad. / / Mi gondunk rá? mienk / A konyha szöglete. / Kegyelmes jó urunk / Helyheztetett ide. / / S gondunk ételre sincs. / Ha gazdánk jóllakék, / Marad még asztalán, / S mienk a maradék. / / Az ostor, az igaz, / Hogy pattog némelykor, / És pattogása fáj, / No de: ebcsont beforr. / / S harag multán urunk / Ismét magához int, / S mi nyaljuk boldogan / Kegyelmes lábait! http://www.eternus.hu/vers/120 Módi a világnak legfőbb tyrannusa, / Franciaországban van első trónusa. / Sem lába, sem keze, nincsen is hajósa, / Mégis két tengeren általmegy járása. / / Első szülöttkéje ez a találmánynak, / Méltó csemetéje az unatkozásnak, / Kinek portékáját mondván párizsinak, / Emberek nagy áron teszik magokénak. / / Ez mivel új formát tud mindennek adni, / Szokásból is meg kell eztet vásárolni, / A szeles francia tudja kigondolni, / Több majom nemzetnek pénzért adogálni. / / A Szépség tükörtől kérdezi tanácsát, / Ha jól tette-e fel megszerzett újságát, / Templomban először fitogtatja magát, / Vigyáz, sajdítják-e felfűzött ringy rongyát. / / Még három személyen van postán jött újság, / Kedves, kellemetes, szokatlan tarkaság, / De mihelyt közös lett, s viseli polgárság, / Zsibvásárra küldi a nemes asszonyság. / / Ezt nem prédikálják sehol a templomban, / Sőt ki sem hirdetik a város házában, / Mégis, ha érkezik királyi udvarban, / Három hónap alatt elterjed házában. / / S aki nem követi, bolondnak tartatik, / Még az írásban is módi kívántatik, / Virtus ez időben alája adatik, / Kicsoda, micsoda, ettől ítéltetik. http://www.eternus.hu/vers/111 Bármerre is, tekint a szem, / Mindenütt: élet! élet! / Rózsás öléből hinti szét / Anyánk, a nagy Természet. / / S minden oly szép, tökéletes, / Mit alkotott kezével, / S a Lét varázsát, örömét / Bölcsen osztotta széjjel: / / A sas a bérceken tanyáz / S büszkén kereng a légben; / A denevér zsákmányra les, / Alkonyi sötétségben. / / A méh tarka virágokon / Zsong s gyüjti édes mézét, / S egy atka silány hulladékból. / Veszi ki szerény részét. / / Szitakötő a napsugárban / Cikázik a patak felett, / S a fecskepár kis páholyában / Él víg családi életet. / / A vakond sötét rejtekében / Keres férget és bogarat, / S nem látott szegény életében / Sohasem - egy napsugarat. / / Egy napig él a kérész és a / Száz éves holló károg a fán, / S az ember szól: "Enyém itt minden! / S lesz ezredek folyamatán." / / S a virág hull és egyre hull, / Elporlik ember, féreg: / Ki tudná azt megmondani, / Mely’knek volt szebb az élet?... http://www.eternus.hu/vers/17 Egy bolt elé a járda-szélen, / Valami jó kéz minden télen, / Kenyérmorzsát szór rendesen, / S eltünik szótlan, csendesen. / / S a verebek fákrul, ereszrül / Szállnak az utcákon keresztül, / S sietve kapkodják fel ott, / Csipp! csipp! — mig minden elfogyott. / / Egyszer, amint ott nézem őket. / A didergő kis dőzsölőket: / Egy hölggyel egy kis pincs megy el, / Húsz verebet riasztva fel... / / Váu, váu, vonyit a kis pimasz, / De egy verébnek ám nagy az: / Arasznyi, fésült báb-alak, / És nyakán széles kék szalag. / / S a verebek nagy ijedséggel / Röppennek gyorsan szerteszéjjel: / Ki merne moccani amíg / Pincs urfi el nem távozik? / / Az állatban s az emberfajban, / Tudjuk, milyen sok hasonlat van: / - Mily gőgös köztünk sok "alak", / Ha nyakán csüng holmi szalag! http://www.eternus.hu/vers/2