Eternus RSS http://www.eternus.hu Az Úr Illésként elviszi mind, / Kiket nagyon sujt és szeret: / Tüzes, gyors sziveket ad nekik, / Ezek a tüzes szekerek. / / Az Illés-nép Ég felé rohan / S ha megáll ott, hol a tél örök, / A Himaláják jégcsucsain / Porzik szekerük és zörög. / / Ég és Föld között, bús-hazátlanul / Hajtja őket a Sors szele. / Gonosz, hűvös szépségek felé / Száguld az Illés szekere. / / Szivük izzik, agyuk jégcsapos, / A Föld reájuk fölkacag / S jég-útjukat szánva szórja be / Hideg gyémántporral a Nap. http://www.eternus.hu/vers/241 Odalenn a mély vadonban, / A csalános iharosban, / Félreeső völgy ölében, / Sűrű árnyak enyhelyében; / / Óh, milyen jó volna ottan, / Abban a kis házikóban, / Élni, éldegélni szépen, / Békességben, csöndességben!... / / Nem törődni a világgal, / A világ ezer bajával. / Meggondolni háborítlan, / Ami immár közelebb van... / / Illatos hegy oldalában, / A tavaszi napsugárban, / Nézni illanó felhőkbe, / Múlt időkbe, jövendőkbe... / / És azután, utóvégre, / Észrevétlenül, megérve, / Lehullani önmagától, / A kiszáradt életfáról... / / S ismeretlen sírgödörbe` / Elalunni mindörökre... / S ott egyebet mit se tenni, / Csak pihenni, csak pihenni... http://www.eternus.hu/vers/239 Letészem a lantot. Nyugodjék. / Tőlem ne várjon senki dalt. / Nem az vagyok, ki voltam egykor, / Belőlem a jobb rész kihalt. / A tűz nem melegít, nem él: / Csak, mint reves fáé, világa. / Hová lettél, hová levél / Oh lelkem ifjusága! / / Más ég hintette rám mosolyját, / Bársony palástban járt a föld, / Madár zengett minden bokorban, / Midőn ez ajak dalra költ. / Fűszeresebb az esti szél, / Hímzettebb volt a rét virága. / Hová lettél, hová levél / Oh lelkem ifjusága! / / Nem így, magánosan, daloltam: / Versenyben égtek húrjaim; / Baráti szem, művészi gonddal / Függött a lantos ujjain; - / Láng gyult a láng gerjelminél / S eggyé fonódott minden ága. / Hová lettél, hová levél / Oh lelkem ifjusága! / / Zengettük a jövő reményit, / Elsírtuk a mult panaszát; / Dicsőség fényével öveztük / Körűl a nemzetet, hazát: / Minden dalunk friss zöld levél / Gyanánt vegyült koszorujába. / Hová lettél, hová levél / Oh lelkem ifjusága! / / Ah, látni véltük sirjainkon / A visszafénylő hírt-nevet: / Hazát és népet álmodánk, mely / Örökre él s megemleget. / Hittük: ha illet a babér, / Lesz aki osszon... Mind hiába! / Hová lettél, hová levél / Oh lelkem ifjusága! / / Most... árva énekem, mi vagy te? / Elhunyt daloknak lelke tán, / Mely temetőbül, mint kisértet, / Jár még föl a halál után...? / Hímzett, virágos szemfedél...? / Szó, mely kiált a pusztaságba...? / Hová lettél, hová levél / Oh lelkem ifjusága! / / Letészem a lantot. Nehéz az. / Kit érdekelne már a dal. / Ki örvend fonnyadó virágnak, / Miután a törzsök kihal: / Ha a fa élte megszakad, / Egy percig éli túl virága. / Oda vagy, érzem, oda vagy / Oh lelkem ifjusága! http://www.eternus.hu/vers/222 Ó, forgó földünk! - ostoba / Játékok legbúsabbika! / Röpít a Végzet ostora / Tova, vén pördülő csiga! / Csak pörget egyre, konokon, / A végtelenben féktelen, / S vak surranásod monoton / És céltalan és végtelen. / / S mi, rajtad, szédült emberek, / Elvágyunk rólad: bús talány! / Ó, míg vak forgásod pereg, / E messzehívó vágy talán / Amaz "elröpítő erő", / Mit szül keringve a korong? / Sodró vágy, égig szökkenő, / Míg ónos testünk lent borong... / / És perdül az örök csiga, / S lendítene a drága vágy, / Ám megköt az örök iga, / És sárba vetve vár az ágy, - / Ragyog sok titkos, messze fény, / De egykedvűn csapdos tova / A titkok csillag-mezején / A Végzet konok ostora... http://www.eternus.hu/vers/216 I / / Olvasó, ha fennakadsz, hogy / Könyvem címe "Őszikék", / Tudd meg: e néven virágok / Vannak ősszel, és - csibék. / / Ha virágok: a deres fű / Hantját szépen színezik; / Ha csibék: ez is megjárja, / Ki olyanra éhezik. / / A virágnak nincs illatja, / Ha megcsapta őszi dér; / De csibének húsa, vére - / S a konyhában többet ér. / / II / / Amit én a zugba jegyzék, / Nem hagy bennem mély nyomot, / De enyhültem, hogy kiöntém, / Amikor fájt és nyomott. / / Isten látja, az enyéim / Tán nagyon is szeretem, / És ha fáj a vélt mellőzés, / Lopva ide temetem. / / Mint Midás király borbélya / Ura fején hogy mit lát: / Óh ne keljen elsusogni / Soha innét lenge nád. http://www.eternus.hu/vers/214 Ti kérditek, miért vagyok? / Miért kelek fel újra? / Hogy lássam, mint a kósza szél / a lányok aranyos, finom haját / könnyes arcukba fújja. / / Hogy várjam azt, ki eljövend, / egy lány, vagy nem tudom ki, / oly jó álmodni tétlenül, / s szeles időben szürke ég alatt / dalolva kóborolni. / / Hogy imádjam, szegény hivő, / mi fájó s halhatatlan. / Hogy elsirassam csendesen / a zokogó szeptemberi esőt / egy bús, haldokló dalban. http://www.eternus.hu/vers/196 Ott szemben laknak. Egy zöld lámpa ég. / És jól belátni innen a szobámbul. / Csend, béke. Kávé és lámpás idill. / Egy kisgyerek olykor arcomba bámul, / mit nézek oda? És a csend kiszáll, / és ott lebeg riadt tekintetem, / mint a viharban turkáló sirály. / A néni is leteszi a kötést, / hamuszín arca egy kicsike felleg, / és hirtelen mind-mind felállanak, / nem tudni, sírnak, félnek, vagy nevetnek? / Reám merednek. Érzik a szemem, / mely felkavarja halk nyugalmukat, / és sejtelem zúg, kihül a szoba, / zöld árnyak, temetői hangulat. / A lámpa is halódva fellobog. / Sötét szivem lesz az úr mindenütt, / s ők menekülnek óriás batyukkal - - / Mi lesz velük? http://www.eternus.hu/vers/204 Már megtanultam nem beszélni, / egy ágyba hálni a közönnyel, / dermedten, élet nélkül élni, / nevetni két szemembe könnyel. / / Tudok köszönni ostobáknak, / bókolni is, őrjöngve dúltan, / hajrázni, ha fejemre hágnak. / Az életet én megtanultam. / / Csak oly unott ne volna minden, / a jó, a rossz, amit a sors hoz. / Ennen-sebem is úgy tekintem, / akár egy esetét az orvos. / / Mindazt, mi fáj és van, megértem. / Nekem jutalmat hát ki adhat? / Nem zöld kölyök vagyok. Megértem: / Halál, fogadj el a fiadnak. http://www.eternus.hu/vers/211 Szobám kulcsát a tengermélybe dobták, / és nem mehetek most haza. / Egy tenger lett a távol, / és tenger szívem panasza. / / E kulccsal zártam be aranyos üdvöm, / e kulcs, e kulcs a babona. / Most kriptakulcsa életemnek, / mit nem találok meg soha. / / Azóta házam és hazám a tenger, / s bennem a tenger szava él, / a titkom lenn a mélyben, / s fejem fölött fütyül a szél... http://www.eternus.hu/vers/193 Az életet már megjártam. / Többnyire csak gyalog jártam, / Gyalog bizon`... / Legfölebb ha omnibuszon. / / Láttam sok kevély fogatot, / Fényes tengelyt, cifra bakot: / S egy a lelkem! / Soha meg se` irigyeltem. / / Nem törődtem bennülővel, / Hetyke úrral, cifra nővel: / Hogy` áll orra / Az út szélin baktatóra. / / Ha egy úri lócsiszárral / Találkoztam s bevert sárral: / Nem pöröltem, - / Félreálltam, letöröltem. / / Hiszen az útfélen itt-ott, / Egy kis virág nekem nyitott: / Azt leszedve, / Megvolt szívem minden kedve. / / Az életet, ím, megjártam; / Nem azt adott, amit vártam: / Néha többet, / Kérve, kellve, kevesebbet. / / Ada címet, bár nem kértem, / S több a hír-név, mint az érdem: / Nagyravágyva, / Bételt volna keblem vágya. / / Kik hiúnak és kevélynek - / Tudom, boldognak is vélnek: / S boldogságot / Irígy nélkül még ki látott? / / Bárha engem titkos métely / Fölemészt: az örök kétely; / S pályám bére / Égető, mint Nessus vére. / / Mily temérdek munka várt még!... / Mily kevés, amit beválték / Félbe`-szerbe` / S hány reményem hagyott cserbe`!... / / Az életet már megjártam; / Mit szivembe vágyva zártam, / Azt nem hozta, / Attól makacsul megfoszta. / / Egy kis független nyugalmat, / Melyben a dal megfoganhat, / Kértem kérve: / S ő halasztá évrül-évre. / / Csöndes fészket zöld lomb árnyán, / Hova múzsám el-elvárnám, / Mely sajátom; / Benne én és kis családom. / / Munkás, vidám öregséget, / Hol, mit kezdtem, abban véget... / Ennyi volt csak; / S hogy megint ültessek, oltsak. / / Most, ha adná is már, késő: / Egy nyugalom vár, a végső: / Mert hogy` szálljon, / Bár kalitja már kinyitva, / Rab madár is, szegett szárnyon? http://www.eternus.hu/vers/212