Eternus RSS http://www.eternus.hu Ki sírja ez hűs bükknek éjjelében, / Melyet lengő fű s kék virág fedez? / O vándor, űlj le bükkem enyhelyében, / Kedvesnek sírja ez! / / Bús könny remeg leányka kék szemedből / Ki fogja e könnyűt letörleni, / Lágyan ölelvén vissza gyötrelmedből / Mint Paphos isteni? / / Vándor, ne bánd e könnyet, mely áztatja, / Nem fogja tenni jéggé keblemet, / Csendes keserv csak ami őt fakasztja, / És hív emlékezet! http://www.eternus.hu/vers/257 Óh Lotti! Lotti, higgyed, / Édes szeretni! / Hát mért kerűlöd Ámor / Rózsaláncait? / Nem messze egy patakhoz / Űltem a minap, / A nimfák énekeltek, / Lopva hallgatám - / Mosolygva énekelték / Ámor hatalmát, / Ámornak élnek ők is, / S hordják láncait. / Óh a szelíd kis istent / Ki nem szeretné? / Nélkűle életünket / Ki boldogítná? / Gyötrődni édesen, és / Égni édesen, / Gond nélkül sírni, lánc közt / Nem lenni rabnak, / Ez sorsa annak, aki / Ámor barátja - / Ó Lotti, Lotti higgyed, / Édes szeretni! / Hát mért kerűlöd Ámor / Rózsaláncait? http://www.eternus.hu/vers/254 Csak Lotti bájol engem szép szemével / S ha szenderegve rózsakebliben / Merengek szívem lágy érzésiben, / Ámornak égek én szelíd tüzével. / / Zefír, ha a nap süt forró hevével, / Így nyugszik a nyilt rózsa kelyhiben, / Mely a Kegyeknek szent ligetiben / Ingerli a nimfákat kellemével. / / Engedd Ámor! így folyni napjaim, / S im lantomat felszentelem nevednek, / Téged fognak csak zengni húrjaim. / / Majd Lotti mirtuszágat fon hivednek, / S olvadva szent hevében lágy tüzednek / Megédesíti csókkal dalaim. http://www.eternus.hu/vers/255 Mégysz édesem, ah de elfeledni / Nem fogsz te, nem fogsz engemet, / Szent lánc köt engemet tehozzád, / Szent lánc köt hozzám tégedet. / / Szelíd csenddel fog képzetidnek, / Miként az éjnek álmai, / Elébe tűnni képem, akkor / Lágy érzés töltse szívedet. / / Remegjen könnycsepp is szemeidben, / Egy könnycsepp szenvedésimért, / Felém hozzák azt hűs zefirkék, / S enyhülni fognak kínjaim. / / Majd érte sírhalmán anyámnak / Más könnyet öntök én neked, / Körűltem lengő szellemének / Lesírván szenvedéseink. / / Ah, nyugta szent helyén komor bú / Nem vérzi már a szíveket, / Ah, nyugta szent helyén ha fognak / Nyúgodni fáradt tagjaim! http://www.eternus.hu/vers/256 Sósabbak itt a könnyek / S a fájdalmak is mások. / Ezerszer Messiások / A magyar Messiások. / / Ezerszer is meghalnak / S üdve nincs a keresztnek, / Mert semmit se tehettek, / Óh, semmit se tehettek. http://www.eternus.hu/vers/253 Sugaras a fejem s az arcom, / Amerre járok, száll a csönd, riad, / Fölkopogom az alvó Párist, / Fényével elönt a hajnali Nap. / / Ki vagyok? A győzelmes éber, / Aki bevárta, íme, a Napot / S aki napfényes glóriában / Büszkén és egyedül maga ragyog. / / Ki vagyok? A Napisten papja, / Ki áldozik az éjszaka torán. / Egy vén harang megkondul. Zúghatsz. / Én pap vagyok, de pogány pap, pogány. / / Harangzúgás közt, hajnalfényben / Gyujtom a lángot a máglya alatt, / Táncolnak lelkemben s a máglyán / A sugarak, a napsugarak. / / Evoé, szent ősláng, Napisten. / Még alszik itt e cifra rengeteg, / Én vártam, lestem a te jöttöd, / Papod vagyok, bolondod, beteged. / / Sápadt vagyok? Piros sugárt rám. / Boldog Ad - üköm pirosabb legény / Volt, ugyebár, mikor papod volt? / Hej, sápadok már ezer éve én. / / Szent Napkeletnek mártirja vagyok, / Aki enyhülést Nyugaton keres, / Táltosok átkos sarja talán. / Sápadt vagyok? Óh, fess pirosra, fess. / / Gyűlölöm dancs, keleti fajtám, / Mely, hogy kifáradt, engemet adott, / Ki sápadtan fut Napnyugatra, / Hogy ott imádja Urát, a Napot. / / Hogy volt? Mindegy. Fáradt a vérem, / Imádom a fényt, lángot, meleget, / Keresek egy csodát, egy titkot, / Egy álmot. S nem tudom, mit keresek. / / Keleti vérem, ez a lomha, / Szomjúhozóan issza Nyugatot: / A Napisten legbúsabb papja, / Rég kiszórt, fáradt sugara vagyok. / / Egy nóta csal. Rég dalolhatta / Szent Ázsiában szép, vad, barna lány, / Egy illat űz, csodavirágból / Lehelte tán be egyik ősanyám. / / Valami ősi, régi rontás / Száll előttem s én lehajtom fejem, / Várok valamit. S amit várok, / Nem dicsőség, nem pénz, nem szerelem. / / Mit várok? Semmit. Egy asszony / Utamba állt és néma csókot ad: / Sohse látott ez a csókos Páris / Betegebb és szomorúbb csókokat. / / Várok. Lesz egy végső borzongás, / Napszálltakor jön, el fog jönni, el / S akkor majd hiába ébresztnek / Könnyes csókkal és csókos könnyüvel. / / Elmúlik a Napisten papja, / A legfurcsább és a legbetegebb, / Aki fáradt volt, mielőtt élt / S aki még Párisban sem szeretett. / / Evoé, szent ősláng, Napisten, / Kihuny a láng, Páris riadva zúg, / Új csatára indul az Élet, / A nagyszerű, a pompás, a hazug. / / Én is megyek, kóbor, pogány hős, / Új, balga Don, modern, bolond lovag, / Ki, mi van is, irtja, kiszórja / Önlelkéből az áldott álmokat. / / Sugaras a fejem s az arcom, / Zúg a harang, megyek lassan tovább: / Megáldozott a dús Párisnak / Kövein a legkoldusabb nomád. http://www.eternus.hu/vers/252 Hahó, éjszaka van, / Zúgó vadonban őrület - éj, / Hahó, ez itt a vaáli erdő: / Magyar árvaság, / Montblank - sivárság, / Éji csoda és téli veszély. / Hahó, a lábam félve tapos: / Amott jön Gina és a költő / És fölzendül a vad iharos. / Csont - teste vakít / A nagyszerü vénnek, / Ginát vidáman hozza kezén, / Hahó, Gina él. / Engedd a kezedről: / Ez az én asszonyom, / Az enyém. / És zúg az erdő, Gina remeg. / Léda. Kiáltok. / Léda. És néz reám / A csontváz - isten, lelkemnek atyja, / Néz és nevet. / Fölém mered csont - karja / A homlokomig, simogatón, felém / És az erdőn kigyullad a fény. / Hahó, száll Léda, Gina fut / S a fák közt az örök egyedülség / Bús, magyar titka zúg. / Hahó, őrület - éj. / Szent csont - lábakhoz / Vergődve esem / És zúg az erdő sorsot - hirdetőn, / Félelmesen. / S homlokomon simogat kezével / A Montblank - ember, / Én szent elődöm, nagy rokonom / S itt érezek / Egy szent kezet azóta mindíg, / Egy csont - kezet / A homlokomon. http://www.eternus.hu/vers/251 Ha van Isten, ne könyörüljön rajta: / Veréshez szokott fajta, / Cigány - népek langy szivű sihederje, / Verje csak, verje, verje. / / Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem: / Én magyarnak születtem. / Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon, / Üssön csak, ostorozzon. / / Ha van Isten, földtől a fényes égig / Rángasson minket végig. / Ne legyen egy fél percnyi békességünk, / Mert akkor végünk, végünk. http://www.eternus.hu/vers/250 Kipp - kopp, mintha egy aszzony jönne, / Sötét lépcsőn, remegve, lopva: / Szivem eláll, nagyszerüt várok / Őszi alkonyban, bizakodva. / / Kipp - kopp, szivem megint megindul, / Hallom megint: mély, nagy örömre, / Halk tempóra, titkos ritmusra / Mintha jönne valaki, jönne. / / Kipp - kopp, most már egy síri alkony / Ködös, süket nótáját zengi / Az őszi est. Ma se jön hozzám, / Ma se jön hozzám senki, senki. http://www.eternus.hu/vers/249 Esős, bántó, ködös volt - Május, / E Fagyba - botló, léha hónap / S rossz lelkü pötty - városi uccán / Sárban hordtam a lobogómat, / Tizenhét év korával gyáván, / Képedve és hitetlenül / Gazdagságom nagy orgiáján. / / S így hurcoltam tizenhét évig, / Csüggesztve le, hol föl - fölkapva, / Önmagamat, e hívott zászlót / És mégis - mégis lobogtatva / és beleszoktatva a lelkem / Szent nyügébe, a szent teher / Dicses vonszolásába, betelten. / / De innen hoztam, amit hoztam, / Amit akartam és eléltem / S a zászlót, ami le - fölvillant / Mindig csatában, tűzben, vérben, / Nagy vallásom, akivel volna / Protestáns, harcos vérmezőn / Lelkem a kor Gusztáv Adolfja. / / Most hát itt van újból egy Május, / E fagyba - botló, léha hónap / S e mostmár karolt városkában / Megmutatom a lobogómat: / Innen vittem és visszaértem, / Gazdag volt, furcsa és buja, / De itt van, elhoztam fehéren. / / Zilah http://www.eternus.hu/vers/248