Vallásos versek
Az aranyos mennyezet fele zsongva
Az óriás, üres templomhajóba'
Még ott suttog az elszálló ima.
Megnyílt az ég ma hirtelen,
a nagy kárpitot félrevonták -
s a rőt mező ma színt kapott
és felvirult sok régi, holt ág.
Szeretlek téged, te szép, bús,
Te szőke, te jó, te Jézus,
Szívemben emlékül élnek
Holdfényes hegyi beszédek,
Genezáreti álmok,
Patyolat szűzi virágok!
Kísérletezik a jó Isten,
a bölcs Professzor,
mert furcsa dolog az a lejtő
és furcsa dolog az a ki golyó
és furcsa dolog az a nagy futás...
Máriát dicsérik a hívek,
A kis templomból szól az ének,
Mária, a mi menedékünk,
Szárnyal a könyörgés az égnek.
A tápai templom öregebb apádnál,
Vénebb a kriptában pihenő apátnál,
De az Isten régibb, mint a régi oltár,
Idősebb ő minden kő-kövön templomnál.
Isten minden részét az új esztendőnek
Tegye szerencsessé kedves személyednek.
Szerencsémre áldjon, s engedje kedvemnek,
Hogy véle közlése legyen szerelmednek.
Énekecske gyermekek rengetésére
Szenteltessék Uram az te szent neved,
Dícsérjenek a csecsszopók tégedet,
Adjad Uram őnékik Szent Lelkedet,
Szent fiaddal esmerjenek tégedet.
Jézus, szivem szép szerelme!
Az én lelkem gerjedelme
Buzgón szeret tégedet...
Boldogok azok, akik úgy alusznak,
hogy többé fel nem ébrednek. Sőt ez a
kívánságom is haszontalan, ha az álmodozások
ostromolják a sírhalmokat.
Templomba tévedtem s a félhomályban
Megálltam, búban elmerülve mélyen,
Hol a zsidók királya haloványan,
Bágyadt szemekkel halni készül épen.
Mikor elhagytak,
Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.
Te, Isten, ki Titok vagy, tudod
Hogy én nem vagyok mai gyermek:
Az én ügyem a te ügyed,
S ki ellenem támad, azt verd meg.
"Megint panasz, hát már megint panasz!
És akiről szól, mindig csak pap az.
Tart a panasz estétől hajnalig,
Az ember még csak nem is alhatik!"
Igy szólt az úristen nagy bosszusan.
Odukat és kriptákat pattant
S bús árkokig leér a szava:
Ilyen a Husvét szent tavasza
S ilyen marad.