Vallásos versek
Az Úr bement a gyúróműhelyébe.
- Ma csinálok - mond - egypár állatot:
Kell egy bagoly, egy tigris és egy bárány,
meg egy tücsök.
Fehér kis kápolna erdő sűrűjében.
Valami remete lakja réges-régen.
Valami kis remete, kit senkise ismer.
Azt se lehet tudni angyal-e vagy ember?
Egy vén révésznek ócska csónakán
ült hat tudós. És azt beszélgeték,
hogy nincs Isten, s mily bárgyú a nép!
Csendes éjszakán járkálok,
S hány varázslatot találok!
Gyenge szelek,
Falevelek,
Holdbeszélgetést susognak,
Távol patakok zuhognak.
Titkait Istennek sáfárló doctori szolga,
S Krisztus nyájának szent dolgát mútató példa,
Ez magyari népnek nyelvén használni ki sokban...
A dóm örök vágyával égbe tör fel
S büszkén dacol az elmúló idővel.
Mária, májusi esték
Asszonya, mennyei fény,
Míg örök éjbe sietnék,
Megtérek szívedhez én.
Nyilazzatok: a seb rózsát terem,
Mely nyílni fog az örök kertbe fenn!
A gyolcs ködökben puha varjak ülnek,
csüggedt borókán fészkel a homály.
Tömpe szobácska vert földjére dülnek
két botos pásztor és három király.
Mikor a messze kis falucska
Jászlában a barmok között
Az égi gyermek megszületett
S az angyalok víg szózatát
Hallották jámbor pásztorok,
Augustus császár mit csinált?
Páriz Pápait én úgy nézem, mint egy ereklyét!
Égessük meg hát, monda szavamra Begyes.
Egy lovat vert egy ember a Tiszánál,
Szelíd sömlyék közt, borús ég alatt.
A kocsma ajtaját kitárják
S hozzák subában a telet,
Az istállóban ott a jászol,
A jászolban a Szeretet.
Piros pünkösd öltözik sugárba,
Mosolyogva száll le a világra.
Nyomában kél édes rózsa-illat,
Fényözön hull, a szivek megnyilnak.