Udvarló versek
Luca! én csillagom,
Millyen kívánságom,
Mikor éjjel
Égbe nézel
Csillagokat látni,
S lángjokat csodálni.
Balkonodra szállt a néma est,
Ez a nagy, bús fekete madár
S eltakarta szőkeségedet.
Anna, te vagy utam
És életem és sorsom.
Anna, örökre te vagy,
Akibe botlom!
Ha virág lehetnék,
Nefelejccsé válnék:
Zöld mezőben minduntalan
Az utadba állnék.
Ó, álmaimnak tündérkirálynője,
Uralkodjál örökké lelkemen,
Engedd, hogy szívem álmát rólad szőjje,
Habár ez álom lenne szemfedője
És hervadása ez a szerelem!
A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyöru kis tulipánt!
Nézd, már a lelkem bús, üres liget:
Egy sarka temető: vad ugaron
Fejfák, sötét emlékek, csupa rom,
S éjjel rémek vetik fel testüket.
Amióta megláttalak,
Szebben süt a nap le rám
És azóta százszor szebben
Dalol a kis csalogány.
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Éj vagyok, te csillag,
Fényes és hideg,
Én setét a bútól
S vágy miatt beteg.
Arany hajad, mint a nap sugára
Vet fénykévét ruhácskád fodrára.
Reng ruhádban a karcsú termeted:
Rózsaszálon a gyémánt permeteg.
Szél és hab lecsendesűlt.
Int az éjmagány:
Nyílj meg, kis ház ajtaja,
Jer ki, szép leány!
Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
buzaföldekkel, fellegekkel.
"Zeng a lant, oh nyíljatok meg,
Nyíljatok meg ablakok!
Intsetek tetszést dalomra,
Égi szemcsillagzatok!"
Lenge lány,
aki sző,
holdvilág
mosolya:
ezt mondja
a neved,
Ilona,
Ilona.