Társadalommal kapcsolatos versek
Ha milliókat meghódoltatál,
Dicsedre még nem szolgál néked az...
Elmennék én katonának,
Csak kötéllel ne fognának.
Ugyan kinek volna kedve
Gyöngyélethez erőltetve?
Bambuszházak, ős templomok világa,
Zöld tó, fehér lótusz borúl te rája.
Kék íriszek, agg fák, szent, ó-kövek...
Parányi léptü nők...
Egy vízben hogy vitte a kutya prédáját,
E síma tükörben meglátta formáját,
S azt vélvén, hogy más eb úszik ott húsával,
Azt is beharapni akarta szájával.
Hány ősi sarj örűl az ősi jognak!
Örűl, ha fénylik régi címere,
Mit hű előd a harcmezőn nyere,
Eltürve sulyját a haragnapoknak.
Megenyhült a lég, vídul a határ,
S te ujra itt vagy, jó gólya-madár!
Az ócska fészket megigazgatod,
Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.
Bámul ezredek agg órjássa, a törpe utókor,
Sírköveid mondják: nagy vala lételed is.
Az vagy, kies vagy, fénylő Balaton!
Ölelve tartnak a part karjai,
S mert mondhatatlan szép ezüst öled,
El nem bocsátnak, a gyönyör miatt.
Harsog a kürt, éljen Új-Pest!
Ifju szép külvárosunk,
Hol csengő pőröly tüzében
Kél a nap, mit álmodunk.
Éjjel, ha tengeren
Két gálya egymás mellett elmegyen:
Árboclámpájuk rögtön felrepül,
Köszöntik egymást ismeretlenül,
Ottkünn a tengeren.
Dördül az ég, tisztítva röpül villáma körösleg:
Földünk' zsarnokit is mért nem emészti tüze?