Társadalommal kapcsolatos versek
Gyáva kakasként fut az ellen,
Dúlt bóbitájú, nyomorult,
Fellegvárába beszorult,
Szemétdombjára beszorult.
Mi várhatunk; Tyukodi pajtás.
Uri mivoltunkra
Sok-sok bankót költöttünk.
S uri szokás szerint
Vörös frakkot öltöttünk.
Hegyoldalon állok, félig feljutottam,
Nézem a hegyormot: fény sugárzik ottan,
Hívogató, csábos. - szomorúan nézem,
Lankadó erővel a hegyormot, érzem,
Soha el nem érem.
Kerülöm az embereket;
Mert az embert szeretem,
S félek, hogy az emberekért
Az embert is megvetem.
Beszélhet tőlem bárki, bármit,
Már én csak arra hallgatok,
A mit szivem mond, - s el nem ámít,
Jóakaróim, ajkatok.
Homlokukon ábrája a Jövőnek,
Sokszor ők maguk sem akarják
S mégiscsak összeverődnek.
Meghalt a király. Az erős, hatalmas;
A sziklacsúcsok vakmerő kalóza,
Meghalt a sas.
Nem az idők méhe meddő,
Nem a század vére lomha,
- Minket forgat vad futása
Öntudatlan félálomba.
Az új utak mind rendezetlenek!
Falu és város kinyujtózkodott.
S a lazán ölelő szélső palánk tövén
új világok csíráznak a gyomos talajból,
új élet serked, új dudaszó gajdol.
Szeretnélek nógatni, ütni, tolni,
De csak szeretlek, én tunya fajom.
Tarolt mezőn bogáncsok,
Száraz, kemény füvek
- Mögöttük őszi kék ég -
Inognak, lengenek.
Csak az a fontos, ami: Én
S minden csak ezért történik
A Föld alatt s a Föld szinén:
Be nagy a hivalkodó ember.
Mundérba bujtatott kedves pajtásom,
a regula és a gyűlölet ostoba szavai közt
ne felejtsd el hegyeinket,
és jussanak eszedbe a hegyek emberei.
A falvak sarában térdig gázolunk
A falvak sarában térdig gázolunk,
és aszfalt simul lábunk alatt
a tarka metropolisokban.
Hajrá, Magyarország!
'Honnan, honnan, fáradt öreg?
Vállad nehéz ásót emel;
Mely fényes lőn a munka közt
De törve csorba élivel.'...