Szerelmes versek
Az ő testét s az enyémet is,
Óh, tavasznak sokfajta nedve,
Száguldjátok be vetekedve.
Beteg, hervadt az őszi táj,
Minden nyomon enyészet,
Szemlátomást jön a halál
És távozik az élet.
Nekem e hervadt rózsák
Nem gyászról, elmulásról:
Az életről susognak;
Magányom éjjelébe
Egy-egy szerelmes óra
Emlékét illatozzák.
Tele van a kert virággal,
Vígan csattog a madárdal,
Itt is, ott is rózsa int...
"Kimozdult a kapufélfa, Bandi te!
Mi vágta föl a porondot körüle?"
- Csikós legény volt ide át,
Az kötötte hozzá lovát
Gazd'uram!
Árny borul a tájra,
Csillag lép az égre,
A szerelem hangja
Nem pihenhet még le,
Lankadó tűz mellett
Meghatóan, szépen,
Pásztor furulyája
Kesereg az éjben.
Sinek, az utolsó kocsi ablakából nézve
Mint az egy-sín, a lélek oly magányos,
Bár rokon fémből öntetett a társa:
S bár néha boldog, mert látszólag páros:
Egyedülség a szívnek valósága.
Ketten ültek a tavaszban,
Csupán ketten, kedvesen;
Hallgatták az estharangot,
S imádkoztak csendesen.
Minden úgy igaz, ahogy régen:
Vannak visszajáró Májusok
A Sohsem-Nyugvás szent nevében.
Válts utat: arra jöjj, amerre én!
Bozótos sziklaszakadék peremén!
Mi egy szép arc, ha nincs bája?
Mi az ég, ha rám nem kékűl?
A tavasz, ha nincs rózsája,
S a madárka, szárnya nélkűl?
Fürge kis menyecske
Aranyos kedéllyel,
Szeretlek én téged
Lelkem örömével,
Gyönyörűség nézni
A te fürgeséged,
Gyönyörűbb a szívnek
Nagy jókedvüséged.
Rossz vagy, vagy jó vagy?
Nem születtem én kitalálónak
S nem is születtem rossznak vagy jónak,
De kedves, gyűlölt
Hiábavalónak.
Egész világ hódolt, leányka,
S te mindenkit kigúnyolál,
Azt hitted, ez adó megillet,
S nincs senki, aki ellenáll.