Szakításról szóló versek
Nefelejcsbokrétát
Visz a Tisza habja,
Hömpölygő vizébe
A galambom dobta.
Szélnek bocsájtottam
A régi szerelmet,
Új nem virágzott ki
Az "egy" "régi" helyett.
Orgonafa viritása,
Hogy a könnyem más ne lássa,
Orgona fa alatt ejtem,
Fehér virágába rejtem.
Téged az én szivem soha el nem feled...
Téged az én szivem soha el nem feled,
Mégse lennék boldog soha többé veled.
Hallod-e, hallod-e?
Régi galambod szól:
Húzd le azt a gyűrűt,
Húzd le az ujjadról!
Ülünk egymás mellett a padon.
Ülünk egymás mellett némán, hallgatagon.
Halkabban daloljatok,
Északi, vándor dalok,
Hirtelen, kósza dalok,
Szél-viharok.
"Nem lesz sugár, nem lesz harmat,"
Ha ezt mondaná az isten,
Akkor a virág értené,
Hogy én benned mit vesztettem.
Megszakadt hur utóhangja -
Száll feléd dalom!...
Ejts egy könnyet emlékemre
Édes angyalom!
Ha csak ez kell: isten veled, babám
Ki mást csak néz is, engem nem szeret;
Emlékem úgyis fél-emlék csupán -
Isten veled.