Szakításról szóló versek
Halkabban daloljatok,
Északi, vándor dalok,
Hirtelen, kósza dalok,
Szél-viharok.
Ha van lelked a szakításhoz,
Ha van erőd a feledéshez:
Szakíts, feledj!...
Úgy sem volt az szerelmi mámor,
Csak egy szeszély, mit szít a távol.
- Isten veled!...
Egy lány hajába hullt,
A véletlen, a szél
Hozta. Gyűrött kis múmia-levél,
A sötét fürtök közt pihen:
Vándor, különös, oda nem való,
Szomorú idegen,
Egy lány hajába hullt, most ott pihen.
Azt mondod: rossz volt, megveted,
Találsz te hűbbet, jobbat, szebbeket.
Megszakadt hur utóhangja -
Száll feléd dalom!...
Ejts egy könnyet emlékemre
Édes angyalom!
Dobd el a cigarettát!
most már hadd szíjja más!
Kit még meg nem ijesztett
az agyvér-tolulás;
s vérét még el nem zárta
vakolattal a mész...
Hétfaluban a hány legény,
Annyi lány,
Lány -, legénynek öröm lángol
Ajakán.
Madár dalolgat édesbús dalt
A cserjék ág-bogán,
Madár dalolgat, párjavesztett
Szomorú csalogány.
Virágos arcú lányseregbe
búsan, lefátyolozva jársz,
feltűnsz, mint egy éjszínü lepke,
s megáll a tánc.
Dámon, hát csak elfelejted,
férjfi esküvésidet?
Száraz szemmel sírba ejted
pártod által Czidlidet?
Te voltál királyném,
Uralkodtál rajtam.
Karomat, szivemet
Teneked áldoztam.
Ah! el-hagyott! oda minden reményem
Külső szivnek el-adta szerelmét,
nem néz reám, nem halgat, ha beszillem
szivemnek keservét.