Szabadságról szóló versek
Végtelen kín volna látnom
A hazát szabadság nélkül...
Nemes barátot lelni,
Ki éltét osztja velünk,
Kit mindenkép kedvelünk,
Oh, nemde boldogság?
Kis pásztorfiúk ülnek tarisznyák körül.
Hé, hegyoldalak!
Hölgy kell nekem, pár hű baráti lélek,
S polgárszabadság levegő gyanánt.
Kelj föl rab-ágyad kőpárnáiról,
Beteg, megzsibbadt gondolat!
Szabad voltam, mint erdők viharja.
Bátor voltam, mint kemény acél.
Ó óriási kéj szabad varázsa!
Lelkem szabad, mint egy bitang ladik,
bordáimat a hab törése rázza,
a víz felém hullámokat hajít.
Ha lesz ezer, aki a zsarnokságnak
Örök, nagy harcot esküdött,
És kész rohanni bizonyos halálba -
Ott leszek az ezer között!
Legnagyobb kints a' szabadság!
Vérrel szerzik azt a' nemzetek;
én is benned, szép szabadság!
véghetetlen kintset tisztelek.
Te völgy, hol hőbb a nap és olvadóbb a hó,
Tél hamarább fut, nyár tovább pihen,
És szebb virány közt lüktet a folyó,
Te völgy, e szóra oktatsz; Szerelem!
Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében;
S gyászos koporsóba döntő vas igátok'
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok...
Bűnös, ki sikkaszt, lop, rabol,
vagy koponyát bever,
de legbűnösebb mégis az,
ki gondolkozni mer.