Versek a kihűlt szerelemről
Szebb virágit átaladta
Az utósó éjszakán
Nyár az ősznek, ősz a télnek,
És ezen rideg kevélynek
Megfagyának ablakán.
Másnak is volt, nekem is volt
Sok szeretőm, édes kincsem;
Voltra mitsem ád a zsidó -
Mit ér, ha volt! Most már nincsen!
Elmondottam, eldaloltam
A' mit érzett kebelem,
Isten veled édes ábránd!
Isten veled szerelem!
Az akkor volt... mondják sokan
S hozzá nagyot sohajtanak.
Az akkor volt... annyit jelent:
A mult örökre mult marad.
Fűben dalolgat a' haris,
Szívben hamis a' szép Maris,
Forog szeme karikája,
Eszemadta kis barnája.
Nagyon szerelmes voltam beléd,
Ezer hangú, millió színű
Világként éltél bennem
És lázaim fülledt hullámai mozgattak.
A nagy szerelemből
Nem maradt meg semmi.
A multat olyan jól
El tudtam feledni:
Nem emlékszem másra,
Csak a búcsuzásra.
Ah! hasztalan már minden erőltetés
Dorkám! naponkint alkonyodik tüzem.
Kinlódva hívom vissza Cziprist
's meg nem akar könyörülni rajtam.
Volt nekem egy szép csillagom...
Volt nekem egy szép csillagom,
De lehullott a földre,
Gyászfátyollal van az égbolt
Köröskörül befödve.
Vártalak, galambom,
Hiába vártalak!
Az uj szeretőddel
Sétálni láttalak.
Ama szép Rósa, nézd, o! nézd,
mint jádzik Zefirrel.
O! genge rósa! jól meg-nézd,
ki jádzik veszsződdel?
Ilyen dorgálást, barátom,
Tőled már sokszor hallék,
Hogy magam miért bocsátom
Úgy el, bár vidor valék?
Hittem, hittem szép szavadnak,
Mint a liget a tavasznak.
Levél a virágon, virág dalos ágon...
Levél a virágon, virág dalos ágon...
Csüggött az én szám is a te csókos szádon.