Versek a kedvesemnek
Az én kedves violámnak
Mi jutott az eszébe?
Piros hajnalhasadáskor
Felöltözött fehérbe.
Nem volt nekem, szőke kis lány...
Nem volt nekem, szőke kis lány,
Egyebem a szivemnél,
De már a' sincs, mióta rám
Egy pillantást vetettél.
Esküszöm tenéked, Laura!
esküszöm, hogy nem szeretlek.
Dalt kivánsz leányka tőlem -
Küldök, itt a dal:
Nincs himezve a hizelgés
Álvirágival.
Mért epeszted bánatokkal
Lelkedet?
Ah, ne rontsd, ne rontsd azokkal
Kedvedet!
Mért remegsz szerelmesedtől?
Ah, ki ijjesztett el ettől
Tégedet?
Mikor itt vagy a szobában
mintha teles-tele volna
rózsával és liliommal,
s körülöttünk zene szólna.
Amornak fáklája,
Szerelem' példája,
Hivségnek próbája,
Szivem' pátronája! -
Méltán igy nevezlek,
És hiven szeretlek,
Veled halok és élek.
Szőke kis lány, csitt! csitt! csitt!
Szőke kis lány, csitt! csitt! csitt!
Hallgass, édes, egy kicsit!
Szememet lehúnyom. Nem mintha aludnám,
csak hogy láthassalak édes kicsi Vilmám.
Mikor téged látlak, mindig azt gondolom;
nem vagyok én ébren, csak szépet álmodom.
Némán hallgat az éj, s titkunkat béfedi, Lillim,
A szerelem szabadon tesz s tehet amit akar.
A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát
homlokod havasa alatt, homlokod havát
elfeledtető fényes nyári szemed szédületét
szeretem és éneklem e szédület szeretetét.
Szemem lehúnyva hallgatom
És föligézem arcodat.
Te ringatózol a dalon,
Te rengeted a húrokat,
Téged dicsérnek a vonók
És áldanak a trombiták,
Csellókban a vágyam zokog,
Dobokban a szívem kiált.
Miképpen őzek a friss
Folyót, szagos virágot
A méhek, úgy szeretni
Megszoktam a vidító
Bort, s véle a szerelmes
Dalt, dallal a te csókod,
Cencim, kedves leányzó!