Versek a kedvesemnek
Miért dobog, miért feszűl,
Miért zajog, miért örűl
Ma ekként kebelem?
Hisz' a világ nem változott,
Nincs új virág, új csillagot
Sehol nem lát szemem.
Ha én lehetnék az idő,
De jó is lenne néked!
Én téged, szépséges szivem,
Szépséged teljességiben
Jaj, hogy megőrzenélek!
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyű termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat...
Szivemen a' rózsa,
Szerelem rózsája;
Verőfényes kertje
Ifjuságod bája.
Ha nyugodt homlokomra néha
Árnyat vet egy bús gondolat,
Mint a futó felhő árnyéka,
Mely csendes tó tükrén mulat:
Azt hű szemed már észre vette,
Hogy szempillámon könny rezeg:
Hová gondoltam? - kételkedve
S szelid mosollyal kérdezed.
Nyíló rózsa, nap sugára,
Csalogánydal, lepke szárnya
Mind oly szép, úgy szeretem.
Nem akkor költök én legédesebbet,
Midőn kezemben izgatott koboz van,
Nem élvezem költői képzeletnek
Legszebb virágit hullámzó dalokban.
Csillog a hold fényén a torony,
Közel vagyok hozzád, angyalom!
Jöttömet nem sejted, úgy-e bár,
De tudom hű szíved mégis vár.
Nem tudom: foglak-e látni
Tul a' földön tégedet?
Ó! ha látlak, elfeledjem
Elfeledjem éltemet.
Szivedre hajtva fáradt fejemet
szeretném magam elfeledni
s mint örök vándor, ki megérkezett,
mult éveim súlyát levetni;
sorsomból életedbe térni,
onnan tovább sohase menni...
Cikázó villám az
Én szemem,
Mikor hazám meg-meg
Tekintem.
Olyan vagy nekem, mint a nap,
Meleg kezeddel keltesz hajnalonként.
Édes Dudi Duduskám,
Szép Babuka Babuskám,
Alakom, angyalkám,
Szép rabom, madarkám!
1
Itt ülök csillámló sziklafalon.
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves
vacsora melege, száll.