Versek a jóságról
Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett...
A pók s a méh azon virágon űle:
Az mérget, ez meg mézet szítt belűle.
Rossz a világ? Légy jó tehát magad!
Üres a lét? Adj tartalmat neki!
Hópehely a magas égből hulldogál,
Felhő mögül egy kis angyal kukucskál.
Míg más érdemit a közlélek alázni törekszik,
Fényre deríteni azt, a nemes elme buzog.
Aki adná, annak semmit érő,
de a szomjazónak üdítő életíz:
felfrissülés, újjászületés,
megváltás egy pohár víz.
Nagy tengerzúgását
Hallod-e szivemnek?
Haragos villámát
Látod-e lelkemnek?
Vén vármegye háza előtt
Dolgoznak a rabok,
Nehezebb a bilincsnél is
Nagy nehéz bánatok.
Ha van erény földön s van dij számodra, szelídség!
S szívbeli jóságnak van becse ember előtt,
Úgy te, nemes hölgy, boldog vagy; sőt emberi kényen...
Nagy furdalására
Lelkemnek sohse riadtam,
Sohse fájt az élet
Miattam.
Nem de! amíg csapogattad
Fa csigádat, szögdözött?
Most hever, mert nem bántattad,
Gyermek játékid között.
Ha van még Jó bennem, óh, uram,
Kérlek és nem is szomoruan,
Óh, mentsd meg belőlem.
Én csak adtam, adtam, adtam
S akik kaptak, egyre kaptak,
Mért dühöngnek énmiattam?