Versek Istenről
Amikor a földet eke vasa szántja,
A szántóvetőnek magasztos az álma...
Minden buzaszemnek van egy szent csodája:
A jó Isten képe rajzolódott rája.
Mikor az ég megharsan:
Isten szól a viharban.
Isten, óh mondd, a világon
Azt a pontot hol lelem,
A füszálat, a bogárkát,
A hol nem te vagy jelen?...
Összetévesztitek a Halállal,
Holott Ő a Halálnak is ura
S akkor vagytok a közelében,
Ha kötekedtek a Halállal.
Hiába bontja ki
Vakmerő szárnyait
Az emberi lélek:
Te hatalmas Isten,
Hozzád hiú gőggel
Soha föl nem érhet.
"Úgy-e apám, az ég,
A szép csillagfátyol -
Távol van mitőlünk?"
- Szédítően távol!
A legsötétebb ég alatt,
Isten, Téged találtalak.
A legmélyebb örvény felett
Uram, én Téged leltelek.
Te engem egykor észrevettél,
most itt vagyok ismét, remélve,
de nincs remény, dobd rám az estét, -
a föld legyen sorsom reménye!
Ébredjetek 's felkeljetek
A bűnből ti bűnös emberek;
Közel a' halál 's ítélet!
Én csak kis fatornyú templom vagyok,
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rámragyog,
De szikra szunnyad bennem is: Erő.
A vídám tavaszi eget
Bús felhő ködösíti
A nyár menny dörög eleget
Bár az áldást készíti.
Zajjal, pompával ünnepet nem ülök,
Csak imádságba foglalom neved,
Hogy ki egéből nekem aláküldött,
Hogy vezessen a Te áldó kezed...