|
|
Versek a halálról
|
|
|
|
A kedves sírja Ki sírja ez hűs bükknek éjjelében,
Melyet lengő fű s kék virág fedez?
O vándor, űlj le bükkem enyhelyében,
Kedvesnek sírja ez!
|
|
|
Kölcsey Ferenc |
|
|
|
|
|
Az élet bosszúja Aki az élettel kikötött,
Akkor hal meg, erője veszvén,
Mikor az Élet lakodalom:
Csillag - esős, nyárvégi estén.
|
|
|
Ady Endre |
|
|
|
|
|
Csillagok Ma téli pompafényben felkelétek,
aranysugárotok a hóra hull,
hadd nézem a fényt, oly rövid az élet!
Holnapra már tán ott leszek alul,
s ti így ragyogtok épp a téli esten,
nem tudva rólam, öntudatlanul.
|
|
|
Kosztolányi Dezső |
|
|
|
|
|
Az ismeretlen, végtelen temetőben Az ismeretlen temetőben
én, ismeretlen, kósza lélek,
keresztek közt, gyászdalt dalolva
virágosan megyek az éjnek,
s sírok: ki tudja, miért, miért nem?
Megsápadtam, míg ideértem.
|
|
|
Kosztolányi Dezső |
|
|
|
|
|
Halottak Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
|
|
|
Kosztolányi Dezső |
|
|
|
|
|
Halotti beszéd Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.
Ismertük őt. Nem volt nagy és kiváló,
csak szív, a mi szivünkhöz közel álló.
De nincs már.
|
|
|
Kosztolányi Dezső |
|
|
|
|
|
Vég part. A szenvedő néz messze part felé;
Néz: hol derülne sülyedő világa?
Hol enyhül a seb, melyet sorsa vága?
Mi érező szivét kinnal telé.
|
|
|
Kisfaludy Károly |
|
|
|
|
|
A reményhez. Ha idő az örökséggel
Irtózva ölelkezik.
Ha a halál az élettel
Végső harczot küzködik...
|
|
|
Kisfaludy Károly |
|
|
|
|
|
Névtelen sír. A temető zugában
Vetettek neki ágyat,
A többiektől távol...
Talán hogy nyomorából
Ne vessen rájuk árnyat!
|
|
|
Ábrányi Emil |
|
|
|
|
|
Láttam halottat... Láttam halottat, aki úgy mosolygott,
Mint álmában a játékos gyerek.
Mutassak én is a halálos ágyon
Elfáradt vándort, aki szendereg!
|
|
|
Ábrányi Emil |
|
|
|
|
|
Menni kell... És lassan, lassan mind megyünk,
Ha ütni kezd az óra.
Mind elmegyünk a föld alá,
Közös találkozóra.
|
|
|
Ábrányi Emil |
|
|
|
|
|
Tiltakozni és akarni Hajh, megmaradni nagy betegnek,
Sírba-rugandó idegennek,
De élni, de élni.
|
|
|
Ady Endre |
|
|
|
|
|
Sors, nyiss nekem tért... Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek
Az emberiségért valamit!
Ne hamvadjon ki haszon nélkûl e
Nemes láng, amely ugy hevit.
|
|
|
Petőfi Sándor |
|
|
|
|
|
Hauser Gáspár Ne nézzetek e folt hátán folt köpenyre,
Valamikor rég bársonyruha volt.
Fényes, finom. Az édesanyám vette,
Ki arany hárfán altatót dalolt.
Édesanyám hercegnő volt szegény
És alkonyatkor sírva csókolt engem,
Arany haj és glória volt fején.
És én elvesztettem.
|
|
|
Juhász Gyula |
|
|
|
|
|
Temetés után A láng ellibbent a sötétben,
amint betört a szélroham,
de mi már hallgattunk is régen,
mint az öregek, komolyan...
|
|
|
József Attila |
|
|
|
|
|
|
|
Szerző
Szomorúság