Versek az érzelmekről
Szívörvényeidet jobban mondhatni gödörnek...
Búsongtam, s nevetél. Nevetek most és te kesergesz.
Szép szavaim, ha hiú volnál, csak puszta hizelgés...
Ez egy megcsömörlött gyomor, melly émelyeg,
Hányás erőlteti, korog és kevereg...
Kebelből vedd a szót,
Ha vágyad írni kél:
Csak úgy beszélsz valót,
Ha szókat ott lelél.
Messze széles e világot
Bebujdostam én,
Keblemben vad zajra hágott
Minden érzemény...
Ha felnézünk a csillagokba
S megejt a fény, a szép, csodás,
A szív azt mondja: égi pompa!
Az én bánatom
Végtelen, mély, mint a tenger,
S mint ez, gyöngyöket terem.
Csak egy tavaszunk van, egyetlen egy
és nincs, nincsen egynél több nyarunk.
Légyenek érzéseim szentek, mint isteni lantnak
Zengzete, Thespiadák, Tempe virányi felett.
Ne hidd, amit a barátok,
Ha midőn a pénteki
Öldökléstől feltört hátok,
Szoktak predikállani,
Hogy a múló gyönyörűség
Ha egy percig elragad...
Néha mondod: örök lesz a nyár,
s mely kettőnkre tűz, a napsugár,
sohase bágyad -
Ilyenkor búsan paskolom botommal
a hallgatózó uccaszéli fákat.