Bölcs versek
Egy szép kövér ökröt látván a béka:
Be szép ökör! mondá nénjeinek,
Be szívemből szeretnék ily nagy lenni!
E szók után kezdé magát felfújni,
S a mint feszűlt hólyagzó bőre:
Nőtt-é nagyot? kevélyen kérdezé.
- Gyöngy volna, de inkább gyémántnak vélhető.
Nem gyémánt mégse: fénylőbb drágakő.
Lesse, kinek tetszik, a szerencse nyomát
S fényes udvarokban bámúlja templomát:
Én az aranybékók zörgésétől futok,
Mint a szomjú szarvas, még oly völgybe jutok,
Hol tiszta forrásból igaz boldogságot
Merítek, felejtvén világi hívságot.
A bölcs magában bízik; az ellene
Felkelt szerencsét, mint valamely kemény
Szirt a haboknak csapkodásit,
Érzi, de férjfiasan megállja.
Egy éh róka mindent kurdászván az útban,
Még azt is megnézte, nincs-é tyúk a kútban?
Hol a teleholdat meglátván, sohajtott,
Hogy kerek s fejér volt, úgy nézte mint sajtot.
Rossz szememről egy nagy könyvben
Míg megkérdem a tudást:
Jó tanácsot nem lelek, de
Kapok új szemgyulladást.
Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mások a szerencsét
Könyörögve kérik,
Tolakodva hívják.
Úton, útfelen
Futnak utána.
Öreg bölcs, mondd csak: Míg mi a halottat,
A szenvedőket telehintjük könnyel:
Az Isten, aki mindnyájunknak atyja,
Mért nézi mindezt jéghideg közönnyel?
- Nem tudom!
Ajándék, ereklye, alamizsna, szentség,
Haszon, titok, újság - s egyszersmind régiség...
Szívemnek legfelségesb bálványa,
Szűz bölcseség, hol van lakhelyed?
Világoknak roppant alkotványa,
Hol rejti őt titkos kebeled?
Oh, rég már, rég, hogy e szépek szépét
Nyomozom, mert istenség keze
Lelkembe metszette ő szent képét,
Hogy lélekké neveze.
Bölcs! szőr köntöst ölts, örömödhöz több örömöt tölts:
Könnyözönök közt nyögj, s jöjjön öröm könyörögj.
Oly sokszor nyomorgó okosról kit víg hír dícsír
Óh okos! óh nyomorogj; dolgodhoz fontos okon fogj,
Jót gondolj; jót szólj; sok gonoszoktol oszolj...
Látván az éhes róka egy Szőlő-lugast,
El kezd ugrálni a' finom gyümölcs után,
De majd, hogy el nem érte a szép fürtöket...